2015. augusztus 30., vasárnap

Kentucky csirkeszárny káposztasalival és steakburgonyával



Hozzávalók a csirkeszárnyhoz:
1 kg csirkeszárny

őrölt feketebors
2 evőkanál sűrített paradicsom
1 evőkanál méz
1 evőkanál szójaszósz
1 evőkanál worchershire szósz
3 gerezd fokhagyma
1 evőkanál olaj
pici csipős paprikakrém

1. A megmosott, majd szárazra törölt csirkeszárnyakat sózzuk és borsozzuk.
2. A többi hozzávalót összekeverjük és bekenjük vele a csirkeszárnyakat.
3. Hűtőben pácoljuk min. 1 órán át, de akár 1 éjszaka is lehet.
4. Majd sütőpapíros tepsire sorakoztatjuk a szárnyakat. Alufóliával lefedve forró sütőben süssük kb 40 percig.
5. Majd a fóliát eltávolítjuk, a pácolásnál lefolyt szószt rákenjük a szárnyakra és így sütjük még, míg szép piros lesz a hús.


Káposztasali:
1 fél fej káposzta
1 db vöröshagyma
1 nagy db sárgarépa
1 dl natúr joghurt
5 dkg majonéz
1 evőkanál méz
1/2 teáskanál mustár
1 evőkanál ecet
1 gerezd fokhagyma

1. A káposztát és a hagymát vékony csíkokra vágjuk ,majd hozzáreszeljük a sárgarépát is.
2. Enyhén sózzuk, borsozzuk. Rálocsoljuk az ecetet és állni hagyjuk.
3. Összekeverjük a joghurtot, a majonézzel, a mustárral és a mézzel . Hozzáadjuk a fokhagymát és sózzuk, borsozzuk.
4. Összeforgatjuk a salátát a joghurtos keverékkel.


Steakburgonya:
1 kg burgonya
2 evőkanál BBQ fűszerkeverék
1 evőkanál kukoricaliszt
1 evőkanál fehérliszt

1. A krumplit meghámozzuk és hasábokra vágjuk. Sós vízben majdnem puhára főzzük.
2. Összekeverjük a liszteket a fűszerkeverékkel.
3. A lecsepegtetett krumplit megforgatjuk a fűszeres keverékben és forró olajban készre sütjük.

Recept: Nők lapja (2015/29)

Jó étvágyat! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...